Vezetésfejlesztés a Dunapack-nál
A Prinzhorn Csoport, a Dunapack Papír és Csomagolóanyag Zrt. főtulajdonosa 2007-ben egy nagyívű humánerő-fejlesztési program végrehajtását indította be, melynek neve GROW 2015. Ennek keretében egy négyszintű képzési program indult a vezetők és a beosztottak számára. Ebből két képzési program végrehajtásának lehetőségét nyerte el a Creanova: Leadership Akadémia és Management Akadémia. Az első képzés célcsoportja a felsővezetők, az utóbbié a középvezetők.
Az egymásra épülő, hat-modulos Menedzsement Akadémia célkitűzései a következők voltak:
Vezetői kompetenciák egyénre szabása a vállalaton belül;

  • A több divízióban történő gondolkodás és cselekvés fejlesztése;

  • Az informális kapcsolatok kiépítése;

  • Az idenitás/lojalitás erősítése;

  • A cégcsoportra jellemző, közös vezetésfelfogás kialakítása.

A képzés célcsoportja a Dunapack osztályvezetői, üzemvezetői, művezetők és csoportvezetők, összesen 120 fő.

2009. közepéig az első 2 modul valósult meg, melyek tartalma a következő szerint épült fel:
1.modul: A vezetés, mint kulcsfelelősség
A modul tartalma:
  • a vezetés, mint központi felelősség;

  • a vezetői kommunikáció és hatása;

  • személyes beállítódás és hatása a vezetői viselkedésre

2. modul: Vezetés és célmeghatározás
A modul tartalma:
  • a vállalati és egyéni célok harmóniája, célkitűzés a beosztottak számára (a világos célok és a megvalósítás ellenőrzése)

  • strukturált célkitűző beszélgetések a beosztottakkal

  • a beosztottak támogatása az eredmények elérésében

A Creanova Kft. a Flow Csoport tagja
cím:
1146 Budapest, Zichy Géza u. 5.
tel.:
1 / 221 6464
fax:
1 / 343 0003
web:
www.flowcsoport.hu
Intézményi akkreditációs lajstromszám: AL-1982
Felnőttképzési nyilvántartási szám: 00022-2008